Mr. Darcy leteperné Elizabethet

 "Általánosan elismert igazság", hogy ha pénzről van szó, akkor nincs semmi, ami elejét vegye az üzletfelek elégedett kézrázásának a lelkes tárgyalások végén; legfeljebb lapos, kétkedő pillantások, ha valami esetleg sántít, de hát mégiscsak üzletről van szó. Már ha van bármiféle morális, etikai érzéke egy olyan kiadónak, aki annak tudatában, hogy "biztos piacra" számíthat legújabb akciójával, erotikus részletekkel tuningolja fel az évszázadok óta közkedvelt angol klasszikusokat napjaink tollnokaival, akik már maguk mögött tudhatnak néhány intim tartalmú remekművet a könyvpiacon. Mert hát az akkori szerzőket, mint amilyen Jane Austen vagy Charlotte Bronte, biztosan csak a viktoriánus szemérem tartotta vissza attól, hogy részletezze a hősei között végbemenő szerelmi aktusokat.

Büszkeség és balítélet "felnőtt
részekkel"

 Így hát a modern kori olvasó gátlástalan kíváncsiságára számítva a kiadó e-book formájában teszi nyilvánossá elképzeléseit arról, hogyan vonszolta egy árnyékos fasor rejtekébe Mr. Darcy Elizabeth Bennetet, vagy arról, hogyan rántotta magához ellentmondást nem tűrő tekintéllyel Mr. Rochester Jane Eyre-t; de nem kímélték Sherlock Holmes-t sem, akit villámgyorsan homoerotikus viszonyba boronáltak segédjével, Dr. Watsonnal. Hogy minderre mi jogosítja fel őket, a kiadó képviseletében megszólaló Claire Siemaszkiewicz úgy fogalmazott, időtlen idők óta izgatja mindannyiunk fantáziáját, mi történt a látszatra csupán illedelmesen pironkodó klasszikus figurák között; itt az idő, hogy lerántsák a leplet a rejtélyről, s ehhez a már fent említett biztos fantáziájú szerzőket hívják segítségül, hogy így vértezzék fel a regényeket a huszonegyedik századi sikerhez szükséges képességekkel. Mert hát ma már mégsem könyv az a könyv, ami nem gerjeszti vágyakozó sóhajra a háziasszonyokat, ld. a sokat emlegetett szado-mazo "mummy porn" sikerét, mely minden kolosszális profitra vágyó kiadónak jó ajánlólevél: húszmilliós eladott példányszámával minden idők egyik leghangosabb sikerű amerikai "blockbusterje" lett.

 Úgy tűnik tehát, hogy ma bizony elég széles az az olvasói réteg, aki csak azért nem veszi kezébe a klasszikusokat, mert a családi konvenciók és társadalmi béklyók által korlátozott szereplők nem tépik le egymásról a fűzőt és a nadrágot - igyekszik legalábbis elhitetni velünk az erre szakosodott angol kiadót képviselő hölgy. "We want to enhance the novels by adding the 'missing' scenes for readers to enjoy." - mondja. De hát végül is kit érdekel a magyarázat meg az indok, amikor igazából a pénzről szól minden, és a pénz, az biztos: "People are going to either love it or hate it. But we're 100% convinced that there's a market there." Hiszen ha a mamipornóból elkelt húszmillió példány, nincs is miért kételkedni.

Jennifer Ehle és Colin Firth (Büszkeség
és balítélet, 1995-ös filmváltozat)

Különös ezeknek a mai írónőknek - amennyiben annak lehet nevezni őket, de nevezzük annak - a vonzalma az angol klasszikusokhoz: így-úgy mindegyikükről tudni lehet, hogy többek között a Büszkeség és balítéletből, a Jane Eyre-ből, és további rokon művekből merítették az ihletet. Bevallotta ezt a Twilight szerzőnője, Stephanie Meyer (nem véletlen hát, hogy a vámpírlegényt Edwardnak hívják, akárcsak Thornfield Hall urát, Mr. Rochestert), s úgy tűnik, E. L. James is, aki azonban elsődleges forrását nem ezekben, hanem a Twilight sorozatban találta meg, ő maga is az ehhez tartozó fan fiction írogatása közben kapott ihletet A szürke ötven árnyalatához (a fent említett mummy porn). A klasszikus szerelmi történetekben tehát úgy tűnik, olyan lappangó erotika bújik meg, aminek ki-nem-mondottsága azóta sem hagyja békén a világot, különösen napjaink mindent-szabad, gátlásoktól mentes társadalmát. És amikor már végképp nem bírták lenyelni, hogy Mr. Darcy és Elizabeth között ennek ellenére még egy csók sem csattan el a történet során (bár az 1995-ös BBC feldolgozás jótékonyan ezzel a jelenettel zárta a filmet, míg a 2005-ös befejezése az amerikai változatban a film után egy gyengéd, s egyébként határozottan szép jelenet), hát gondolták, beleírják ők maguk. S ha esetleg nem tudnánk, mindez még véletlenül sem kerülhet a szerzői jogok megsértésének gyanúja, vagy egyáltalán, a műalkotás megbecstelenítésének vádja alá, hiszen: "we're not rewriting the classics. We're keeping the original prose and the author's voice. We're not changing any of that.", vagyis csupán a kötelező portalanítást végzik el az évszázadok óta töretlen sikert élvező regényeken.

Toby Stephens és Ruth
Wilson (Jane Eyre, 2006)

 "Aki átír, újramesél, rövidít, vagy szlengben fogalmazza át Shakespeare-t, mert az is megtörtént, az megpróbál megismertetni egy "értékes" művet olyanokkal, akik egyébként nem olvasnák el soha, mert családi, iskolai nevelésük, képzettségük nem készíti/készítette fel őket az adott művek megértésére. A kérdés az, akarjuk-e, hogy ők elolvassák ezeket könyveket vagy nem akarjuk?" - írja egy kommentelő a Könyvesblogon megjelent cikk alatt, ahol ennek kapcsán mindjárt némi nézeteltérés alakult ki (igen, én is hozzászóltam :D). Kérdés inkább az, hogy egy mára elavult, nehezen érthető nyelvet portalanítani ugyanaz-e, mint sárba tiporni e klasszikusok lényegét adó viktoriánus felfogást, vagyis, hogy szexuális tartalmú jeleneteket egyszerűen nem volt szokás leírni (pláne nem egy papkisasszonyként nevelkedett nőnek), s mindezt úgy, hogy lényegében a mű tartalmát módosítják az eredeti szerző által soha le nem írt jelenetekkel, ugyanakkor megtartva benne minden mást. Akkor már tisztességesebb és egyenesebb volna teljesen újraírni, megírni a "modern változatot" egy új szerző keze által, és ha tetszik, más, vagy legalábbis némiképp eltérő történettel. Merthogy ezek a jelenetek - ld. Mr. Darcy maga alá gyűri a birtokára látogató Lizzyt a kertben - egyszerűen nem történtek meg, nem lettek leírva, még csak odagondolva sem, vagyis nem "hiányzó" részek, ahogyan az angol kiadó nevezi őket. S amiért mindez igazán felháborító, az az, hogy ezek a művek soha nem voltak rászorulva efféle átdolgozásokra, ugyanis a 200 éves Jane Austen-könyvek, s ugyanígy a Bronte nővérek szerzeményei a mai napig számos korosztály kedvenc olvasmányai. Kétlem, hogy néhány hiteltelen és kirívóan túlfűtött jelenet kedvéért ezután bárki, aki eddig nem tette, végigrágja magát több száz oldalon, s ezután együtt sóhajt fel anyjával és nagyanyjával, akinek eddig az eredeti változat is elég volt, hogy micsoda férfi volt ez a Mr. Rochester / Mr. Darcy / stb. Mindez csupán annak a rétegnek lesz vonzó, aki a kíméletlenül részletes szexjelenetekben leli nem túl válogatós örömét, édes mindegy, hogy azok Christian Grey és Anastasia Steele, Rochester és Jane Eyre, Darcy és Lizzy, vagy éppen Watson és Sherlock Holmes között mennek végbe. Erre a célra márpedig épp elég könyv kínálkozik a polcokon, miért kell beszennyezni azt is, ami értékes?

Romola Garai az Emma címszerepében (2009)

 "Ugye, senki sem gondolja komolyan, hogy ezek a kedvelt karakterek csak egymás kezét fogták és egymás orcáját csipkedték?" - idézi a Könyvesblog az angol kiadó honlapját. Nem, valóban nem. Pláne a házasság után, ami már nem része az anélkül is kerek szerelmi történeteknek, s milyen csoda, vannak, akiket így is kielégít a dolog. Tudjuk, a házasság előtti nemi kapcsolat pedig a nők számára végzetes kockázattal járt, vagyis nem azért igyekeztek szüzek, vagy látszatra szüzek maradni, mert nem fűlt a foguk a gyengédséghez, hanem mert általában egyetlen lehetőségüket, a jó házasságot kaszálták el azzal, ha hírbe keveredtek. Azzal, hogy egyik pillanatról a másikra a klasszikus hősnőket, pláne az Austen-figurákat ádáz dominává varázsolják, az egész mű lélektanát, történeti hitelességét ássák alá, hiszen még ha valóban történt is volna bármi "titkolnivaló" a szerelmesek között, mégis ki gondolná, hogy ilyen kéjes gátlástalansággal támadja le a gazdag úriembert egy tapasztalatlan, vidéki elzártságban felnőtt gyereklány, mint ahogy Elizabeth Bennet Darcyt a hozzácsapott jelenetekben? Meg egyébként is, hol marad a 200 éve elismert regény iránti becsület, egy egyszeri és megismételhetetlen alkotás és alkotó tisztelete? Mert ezután, ha nem csordogálnak különféle testnedvek és nem mutogatják magukat a legintimebb testrészek minden oldalon, odaláncolva ezáltal a könyvhöz a remegve izzó olvasókat, építve ösztöneikre és kukkolási ingerükre, már nem is lehet piacképes alkotást létrehozni?
 De hát kár a gőzért, ha valóban a piacról van szó. Csak remélni lehet, hogy a jóérzésű olvasók rácáfolnak a pénzéhes kiadók várakozásaira, és egy idő után eltűnik ez is a süllyesztőben, mint ahogy az egész folyamatot gerjesztő és kiváltó mamipornó.


 "Elizabeth trailed kisses along his throat and neck until she reached his earlobe and took it between her teeth. “Please take me,” she whispered. “I need it. I ache for it.” Her words were met with only a grunt of approval by Darcy.
 He pulled back from her and checked their surroundings, partly to assure they were alone, but also to discover a hiding place for them that was away from the road. He took hold of Elizabeth’s hand and pulled her away from the lane to the trees beyond. They walked on for a short time until they came to a small clearing and without another word, he pulled her to the ground, laying her down on the grass and covering her body with his." (hozzáírott jelenet a Büszkeség és balítéletben, melyet a The Independent honlapján megjelenő cikkben közzétettek)

 Itt pedig a kiadó maga ír arról, mi is indokolja az akciót:
https://apps.facebook.com/theguardian/commentisfree/2012/jul/17/missing-sex-scenes-charlotte-bronte?post_gdp=true